A párizsi klán vezetője egy önelégült mosollyal az arcán intett a vámpírjainak, hogy lépjenek el a földre küldött Árnyvadászoktól, majd Emily zúzódásoktól lila arca mellé guggolva, a hajánál fogva szemkontaktusra kényszerítette a lányt. Ellenkezést nem ismerő, mély hangján közölte a nephillel, hogy ez volt az utolsó figyelmeztetése, ezt követően pedig a természetfeletti gyorsaságuknak köszönhetően az összes Alvilági köddé vállt.
Lily ökölbe szorított kezekkel tornázta magát állásba, hogy aztán egy iratze rúnát rajzoljon az alkarjára, és teljes erejéből futásnak eredjen Chloe lakása felé. Nem pazarolta az energiáját arra, hogy megbizonyosodjon afelől, vajon Cyril követte őt a veszélyben lévő mondén otthonához, de nyugodt szívvel vette tudomásul, hogy így volt, amikor a tekintete megakadt azon a négy vámpíron, akik még mindig Marcel parancsára vártak.
A láthatatlanná tévő rúnának, a pislákoló utcai lámpának és az Alvilágiak természetfelettien gyors mozdulatainak köszönhetően az összecsapás szinte teljesen észrevehetetlen volt az arra sétáló járókelők számára. Mégis, amikor az egyik vámpír nekicsapta Emily fejét Chloe szobájának ablakának, a vörös hajú mondén azonnal felkapta a fejét a zajra. A francia lány összeszorított ajkakkal nézett le az utcára, de ott csupán kivehetetlen foltokat látott.
Habár nem ez volt az első alkalom, hogy az Árnyvadászok túlerővel szemben harcoltak, ezúttal nem akarták megkockáztatni a vámpírok megölését, így viszont az egyik Alvilági sikeresen bejutott Chloe lakásába. Az időközben a zajnak hátat fordító, tudatlan mondént végül Cyril mentette meg, másodpercekkel azelőtt, hogy Marcel jobb kezének megérkezésekor a vámpírok visszavonulót fújtak.
⥃
Cecily szemhéjai nehezek voltak, akár az ólom. Mégis, ahogy a lány szépen, lassan magához tért, és megérezte egy másik kéz súlyát a sajátján, kényszerítette őket, hogy teljesen kinyíljanak, felfedve ezzel az ágya mellett virrasztó személy kilétét. Egy naiv része reménykedett benne, hogy Will volt az, hogy annak ellenére, hogy a Klávé szabályai megtiltották, hogy a külföldi Intézetben edző Árnyvadászok egy évig elhagyják az új otthonukat, a fiú talált egy kiskaput, ami lehetővé tette a számára, hogy mellette legyen.
Ahogy a tekintete megakadt a mozdulatlan alakon, az első dolog, amit Cecily észrevett az az volt, ahogyan a reggeli napfény arany színűre festette az alvó boszorkánymester bőrét. Ha teljesen őszinte akart lenni, a lány nem tudta mire vélni Caleb jelenlétét, az ajkai azonban önkéntelen mosolyra húzódtak a férfi szempilláira szálló porszemek láttán. Örült, hogy nem volt egyedül, hogy bár a kapcsolata az Alvilágival sosem volt kellemes, a másik mindennek ellenére úgy döntött, hogy mellette marad ahelyett, hogy visszament volna Idrisbe.
A lány szíve nagyot dobbant, amikor megpillantotta az ágya melletti asztalon a boszorkánymester egyik megviselt varázskönyvét. Ugyanazt a könyvet, amit már akkor is érdekesnek talált, amikor Caleb meggyógyította Demona sérüléseit a lány első elrablását követően. A fiatal Herondale anélkül nyúlt a könyv felé, hogy fontolóra vette volna, a hirtelen mozdulatai felébreszthették-e az Alvilágit, és már épp a kezébe vette volna azt, amikor Caleb vállai megmozdultak, a férfi pedig felült, hogy kiropogtassa a gerincét.
Hogy elterelje a figyelmet a gyanús testhelyzetéről, Cecily is elkezdte kinyújtóztatni az elgémberedett végtagjait, majd kihasználva a helyzet adta lehetőséget, a többiek állapotáról kérdezte az Alvilágit. A boszorkánymester megnyugtatta, hogy bár voltak még áldozatok azután is, hogy ő a földre került, Sophie megmenekült. Ennek Cecily nagyon megörült, ugyanis nehezen tudta volna feldolgozni még egy hozzá közelebb álló személy halálát, ezt pedig az érzelmileg megterhelő pillanatban a lány véletlenül meg is osztotta a másikkal.
Látva a férfi szemeiben csillogó sajnálatot, Cecily igyekezett lenyelni a torkában növekvő, üszkös csomót, és a saját hasznára fordítani a szituációt. Egy keserű mosollyal, de ismét rákérdezett, hogy vajon segíthetett-e Calebnek Idrisben, amibe ezúttal az Alvilági rövid habozás után belement. Tisztában volt vele, hogy a lány készült valamire (nem kerülte el a figyelmét, hogy a varázslatokkal teleírt könyv után nyúlt), de így legalább szem előtt tarthatta mielőtt olyasmibe keverte volna magát, amire még nem állt készen. A Herondale-ek, akikkel hosszú élete során találkozott, sosem voltak képesek távol tartani magukat a bajtól.
20. fejezet: A törvény szigorú, de a törvény az törvény
Will idegesen járkált fel és alá Magnus nappalijában, míg Dru a boszorkánymester macskájával az ölében, kényelmesen elnyúlt a férfi antik kanapéján. Ez volt a második alkalom, hogy a két nephil felkereste az Alvilági otthonát, mégsem találták otthon a házigazdát. Will nem tudta elképzelni, hogy mégis mi tarthatta távol a férfit a várostól, vagy hogy merre járhatott, ha mégis a közelben volt. Nem tetszett neki, hogy a tűzlevelek, amiket a férfinak címzett, megválaszolatlanul maradtak, jóllehet abban nem lehetett biztos, hogy ez jelentett-e bármit. Végtére is, ő sem írt Emilynek az elmúlt hetekben. A fiút nem lepte volna meg, ha a boszorkánymester azzal próbált volna megtanítani számára egy felesleges leckét, hogy megkóstoltatta vele a saját főztjét.
A két Árnyvadász villámsebesen kapta a fejét a szoba közepén megnyíló portál felé. Magnus, az állán egy zöldes lila zúzódással és a ruháin vérvörös foltokkal, bosszúsan vette tudomásul, hogy hívatlan vendégek tartózkodtak az otthonában. Mégis, a Will szemében izzó tűz láttán lenyelte a keserűségét, és megkérdezte, mit akartak tőle, ami miatt képesek voltak rárontani ahelyett, hogy megvárták volna a válaszát a leveleikre.
Will a maga stílusában természetesen közölte a boszorkánymesterrel, hogy nem emelte volna ki az üzenetében, hogy azonnal beszélniük kellett, ha a felfedezése nem élvezett volna teljes prioritást, majd kijelentette, hogy rájött, hol található az elveszett Pangborn birtok. A "rájött" szó hallatán Dru felhorkantott, de ezt mindenki figyelmen kívül hagyta. Leginkább azért, mert Will hajthatatlan volt, és legszívesebben azonnal útnak indult volna, csakhogy Magnus egy pohár füstölgő koktéllal a kezében rávilágított, hogy a fiú nem hagyhatta el a New York-i Intézetet. Will ezzel nem értett egyet, mert szerinte Benedict elkapása a Klávé törvényei felett állt, de Magnus továbbra sem volt hajlandó portált nyitni a számára. Helyette azonban megígérte a fiatal Árnyvadászoknak, hogy továbbadja a birtok pontos helyének koordinátáit Gideonnak. A fiú nem örült a fejleményeknek, de látszólag képes volt megbékélni a férfi által felajánlott megoldással.
⥃
Habár a boszorkánymester időt akart adni a fiatal Árnyvadásznak arra, hogy teljesen felépüljön a hibridek elleni harcban szerzett sérüléseiből, Cecily ragaszkodott hozzá, hogy már az ébredése napján kövesse Calebet az erdő széli otthonába. Gideon eleinte nem akarta elengedni, de amikor az Alvilági biztosította afelől, hogy vigyáz a lányra, a fiatal Herondale makacsságát látva az igazgató végül beadta a derekát. Végtére is, a londoni Intézet közel sem volt a legbiztonságosabb hely az elmúlt időszakban. Benedictet ismerve - a dühét, a kitartását, a megszállottságát -, ez addig nem fog megváltozni, amíg el nem kapták a fia ellen vendettát indító férfit.
Idrisben, Caleb egyszerű feladatokat bízott a lányra: megkérte, hogy törölje le a polcait és készítsen leltárt a dolgozószobájában található varázs összetevőkről. A lány ennek nem igazán örült, de tisztában volt vele, hogy a terve megvalósításához a boszorkánymester közelébe kellett férkőznie, így nem panaszkodott.
Nem telt bele egy röpke órába: amíg Caleb a vacsora elkészítésével foglalatoskodott, addig Cecily megpróbálta elcsenni a férfi varázskönyvét, hogy belelessen annak megviselt lapjaiba. Csakhogy amint kinyitotta, az Alvilági korábban ráolvasott varázslatának köszönhetően, a lány bőre egészen a feje tetejétől a lábujja hegyéig kékké változott. Az Árnyvadász ijedten dobta a földre a megátkozott tárgyat.
Amikor a színe azután sem változott vissza, hogy többször is lezuhanyzott, a nephil lesütött szemmel sétált a megterített vacsoraasztalhoz. Bocsánatot kért a boszorkánymestertől, amiért a háta mögött megpróbált belelesni a holmijába, majd Caleb kivallatásának eleget téve, elmondta a férfinak, miért akart a segédje lenni. Az ujjaival játszva azt hazudta, hogy ő is boszorkánymesterré akart válni, és csupán kíváncsi volt, hogy vajon Caleb könyveiben volt-e erre módszer. Félt, hogy az Árnyvadászok mit szóltak volna ahhoz, hogy inkább tartozott volna az Alvilágiak közé, mint közéjük. Caleb ezt hallva, gyanúsan mérte végig a kék lányt, majd hangosan elnevette magát. A nephil tudtára adta, hogy valóban létezett erre egy módszer, de az túl veszélyes volt ahhoz, hogy akárki megpróbálja végrehajtani a rituálét. Ezen Cecily őszintén meglepődött, hiszen sosem gondolta, hogy ilyesmi lehetséges lehetett volna. Caleb nem bocsátkozott részletekbe.
21. fejezet: Az Árnyvilág katonái
Emily és Chloe a vámpírtámadás után pár nappal egy művész kávézó felé sétáltak Párizs tömött utcáin. A francia lány heves kézmozdulatokkal ecsetelte a barátnőjének, hogy milyen különös dolgot érzékelt az elmúlt éjszakákon, de Lily nem vette őt teljesen komolyan. Mégis, játékos kérdésekkel próbálta kiszedni a másikból, hogy pontosan mit látott, és mit gondolt, mit láthatott. A fiatal Penhallow megkönnyebbülésére Chloe úgy tűnt, hogy nem rakta össze az igazságot: az Árnyvilág létezése titok maradt számára.
Miközben sétáltak, Lilyn többször is eluralkodott az az érzés, mintha figyelték volna őket, mégis sikerült érintetlenül elérniük a kávézóba, ahol épp művész estet tartottak a tulajdonosok. A francia lány egyik képe is kiállításra került, aminek láttán a nephilnek összeszorult a torka. A grafit rajz ugyanis nem volt teljesen monokróm: a kép középpontjában álló, homályos alak vörös szemei pedig kísértetiesen hasonlítottak egy vámpír dühtől izzó szempárjára.
Habár Chloe magyarázata arról, hogy egy álma ihlette a művet, nem nyugtatta meg az Árnyvadászt, a délután további része viszonylag békésen telt. Amíg el nem érkezett a pillanat, hogy a két lány elindult hazafelé. A buszmegállóhoz vezető úton Lily három gyanús alakot is kiszúrt a tömegben: vámpírokat a Chloe lakását megcélzó támadás éjszakájáról. A nephil minden megtett lépéssel egyre közelebb ért a döntéshez, hogy elárulja az igazat a francia mondénnak, de az utolsó pillanatban, mielőtt az övére erősített fegyveréért nyúlhatott volna, Cyril és a húga elintézték a sötétben ólálkodó Alvilágiakat.
Clemencé a mondént játszó Lily láttán biztosra vette, hogy ezt titkolta előlük a nephil, így a süketsége nem került napvilágra. Emily úgy döntött, hogy biztos, ami biztos alapon egészen a lakásáig kíséri a barátnőjét.
⥃
Miután Gideon megtudta, Will merre sejtette Benedict búvóhelyét, azonnal továbbította az információt a Klávénak. Amíg az idrisi Árnyvadászok válaszára vártak, az élet látszólag visszaállt a megszokott kerékvágásba. Bridgette testét ugyanannak a fának az árnyékába temették, ahol Jem számára is emléket állítottak.
Egy délután, közvetlen az ebédet követően, Adrien megkérdezte Gideont, hogy valóban készen állt-e arra, hogy megölje a saját apját, amint arra a Tanács megadta az engedélyt. A szőke Árnyvadász egy pillanatra beszívta az alsó ajkát, majd a tekintetét a kötényben szorgoskodó Sophiera emelte. A lány csuklóját és arcát még mindig színesre festették a megkötözésére használt kötelek által hátrahagyott zúzódások. A férfinak ennél nem is kellett több, hogy magabiztosan azt felelje: készen állt.
22. fejezet: Mindig van más lehetőség
Will nagy nehezen rávette magát arra, hogy megfogalmazzon egy válaszlevelet Lilynek, amit gyorsan el is küldött a lánynak, még mielőtt ismételten meggondolta volna magát és összetépte volna az üzenetet. Ezt követően a fiú bosszúsan csatlakozott a többi lakóhoz a földszinti ebédlőben, ahol habozás és szájhúzás nélkül elfoglalta a Dru melletti üres széket. A két fiatal szokatlan szótlansága habár fölöttébb gyanús volt a New York-i Intézet vezetője számára, a férfi nem tett rá megjegyzést. Ellenben a lánya nem bírta ki, hogy ne cukkolja őket azzal, hogy biztosan valami rosszban sántikáltak. Elvégre is, Dru legutóbb akkor volt ennyire nyugodt egy számára ellenszenves nephil társaságában, amikor az érkezése utáni első pár hónapban az igazgató engedélye nélkül kiszökött az éjszakába, hogy démonokat kergessen. A szőke Árnyvadász a nosztalgikus történet hallatán kelletlenül megforgatta a szemeit, és finoman megkérte a lányt, hogy fogja be.
A vacsora a bosszankodó Lovelace megjegyzései ellenére jó hangulatban telt. Mégis, Will alig várta, hogy végre magára maradjon a gyakorlóteremben, hogy kiizzadja magából a feszültséget, amit a tehetetlenség ébresztett benne. Csakhogy Drunak más tervei voltak a számukra.
A lány abban a pillanatban, hogy megbizonyosodott róla, senki sem figyelt rájuk, megfogta a fiú csuklóját, és a saját szobája felé húzta őt. Ahogy az ajtó bezárult mögöttük, hangtompító rúnát rajzolt a nyílászáróra, és felvázolta Willnek a tényeket: más boszorkánymesterek is éltek a városban, nem csak Magnus Bane. A megfelelő ellenjuttatásért cserébe, biztos volt benne, hogy találtak volna olyan warlockot, aki segített volna nekik abban, hogy eljussanak Londonba vagy a Sheppey-szigetre az igazgató tudta nélkül.
Willnek nem volt szüksége időre ahhoz, hogy átgondolja, milyen következményekkel járhatott volna, ha bárki rájött volna, mire készültek. Jem halálának megbosszulása messze megelőzött minden mást a fontossági listáját. Így hát rábízta magát Dru útmutatására, és nem sokkal később teljes fegyverzetben belevetették magukat a New York-i éjszakába.
⥃
Amióta megtudta a férfitól, hogy létezett olyan varázslat, amivel boszorkánymesterré válhatott volna, Cecily egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy ennek a részleteiről kérdezze Calebet. Ő mégsem állt kötélnek. A rituálé ugyanis túl veszélyes volt ahhoz, hogy a lány ezt használja a Klávé elleni lázadásához. Nem is beszélve arról, hogy az igézet visszafordíthatatlan következményekkel járt, akárcsak a vérfarkas- és vámpír harapások. Az Alvilági őszintén kételkedett benne, hogy ez volt, amire Cecily a szíve mélyén tényleg vágyott.
Csakhogy a lány egy hét elteltével sem adta fel. Szüntelen azt ismételgette, hogy mennyi mindent elveszített már azért, mert Árnyvadásznak született. A nővérét, amikor még azt sem tudta, démonok valóban léteztek. A szüleit, amikor a Klávé törvényei választásra kényszerítették. Gabrielt, amikor az apja megkattant és a hibrid szörnyeit ráuszította Alicantéra. A bátyját, amikor a Tanács felhívta a londoni Intézet lakóinak figyelmét arra, hogy a fiúnak és Emilynek minél hamarabb be kellett fejezniük a kiképzésüket. A lány addig hajtogatta az érveit, míg maga is lassan elhitte, hogy gyűlölt Árnyvadász lenni.
Egy este, vacsora után, Caleb végül beadta a derekát. Elárulta Cecilynek, hogy a rituálé során nephilek és tündérek esetében ki kellett véreztetni azt, akire rámondták az igézetet, ugyanis az angyal vér túl erős volt ahhoz, hogy az elkészített bájital hatást tudjon gyakorolni arra, aki megitta. Cecily néma csöndben hallgatta végig a férfit, majd egy néma bólintást követően kijelentette, hogy fizetni is hajlandó lett volna a boszorkánymesternek azért, hogy átváltoztassa. A lány ugyanis kételkedett benne, hogy bárki hajlandó lett volna segíteni neki abban, hogy visszahozza a halálból Gabrielt. Boszorkánymesterként azonban ezt ő maga is megtehette volna.
23. fejezet: Tökéletes szemfényvesztés
A Klávé válasza hajnalban érkezett meg a londoni Intézetbe. Gideon azonnal visszahívta Adrient az utcákról, majd tájékoztatta az idrisi Árnyvadászt arról, hogy nem egészen két óra múlva egy portálon keresztül nem csupán ők, de a Klávé emberei is szerencsét fognak próbálni a Will által meghatározott helyszínnel. Az igazgató természetesen vonakodott attól, hogy magára hagyja Sophiet az Intézetben, viszont azzal is tisztában volt, hogy egy esetleges, véres ütközet közepére rángatni a lányt még veszélyesebb lett volna. Így tehát, kompromisszumok után kutatva az elméjében, amikor Magnus megérkezett hozzájuk, hogy eljuttassa őket a szigetre, megkérte a férfit, hogy erősítse meg az Intézet védelmét legalább az egyik szoba körül, hogy ott bármikor menedéket találhasson a lány egy nem várt támadás esetén.
⥃
Dru az utolsó előtti pillanatban rántotta egy fa mögé Willt, amikor egyszerre két portál is megnyílt a Pangborn birtok udvarán, alig tíz méterre onnan, ahol a két tilosban járó nephil állt. Mindketten tudták jól, hogy a fiú megszegte a törvényt, amikor az egy év letelte előtt, engedély nélkül elhagyta New York-ot, és hogy az, hogy a lány segítette őt ebben, nem vetett túl jó fényt rá sem, de egyikük sem gondolta volna, hogy a Klávé ennyire gyorsan reagálni fog a fejleményekre. Tapasztalatból tudták, hogy a Tanács tagjai szerették az utolsó pillanatig húzni a döntéshozatalt.
A fiatal Herondale szíve a torkában dobogott, amikor még több portál nyílt meg körülöttük. Majd egyenesen kiugrott a helyéről, amikor a tekintete megakadt egy ismerős, kócos kobakon és csokoládé színű szempáron. Emily is itt volt! A lány mellett egy másfél fejjel magasabb fiú, a fiú előtt pedig egy, a magassarkú csizmája ellenére is apró lány várt a sereg élén álló nephil parancsára. Időközben a New York-i Árnyvadászok is megérkeztek, és őket látva Dru hangosan elkáromkodta magát, amiért olyan sok pénz kifizettek annak a senkiházi boszorkánymesternek, aki eljuttatta őket Angliába, amikor alig negyed órával később ingyen és bérmentve is portált nyitottak volna nekik a szigetre. Will elhúzott szájjal intette csöndre a nephilt.
Will Cecilyt kereste a tömegben, és megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy a húga nem volt Gideonék mellett. Ennek tudatában nyugodtabb szívvel indult csatába, amikor a többi katona is kivonta a kardját.
⥃
Amíg az Árnyvadász sereg a hibridek ellen harcolt, Benedict egy kisebb csapattal áttörte Alicante démontornyait. Csapdát állítva a fiának és az összes többi ostoba nephilnek, akik komolyan elhitték, hogy kijátszhatták őt, a férfi megtette a következő lépéseket az igazi célja felé: afelé, hogy eltüntesse a Föld színéről a Tanácsot és mindenkit, aki ennek során az útjába kívánt állni. A hibridjeivé akarta változtatni az ellenségeit, hogy a segítségükkel ő irányíthassa az Árnyvadászok új generációját.
Benedict szája széle egy önelégült mosolyra húzódott, amikor megállt a Tanács termének küszöbén. A mögötte sorakozó hibridek jéghideg tekintettel néztek farkasszemet az előttük álló Konzullal.
24. fejezet: Halálom alkonya
A késő januári időjárás szeles volt és esős, és ahogy Cecily felpillantott a sebtében megírt leveleiről a dolgozószobában tevékenykedő boszorkánymesterre, nem tudott nem arra gondolni, hogy a természet mennyire összhangban volt a lelkével az utóbbi napokban. A fiatal Herondale eddigi élete során csupán egyszer írt búcsúlevelet - amikor elszökött otthonról, hogy kövesse a bátyját a londoni Intézetbe -, de még ezzel a tapasztalattal a háta mögött sem jöttek könnyen a szavak, amikor megpróbálta az összekuszálódott gondolatait papírra vetni. Mert mégis hogyan kezdett neki bárki is egy ilyen üzenetnek, amikor egy része biztos volt abban, hogy valóban ez volt az utolsó alkalom, hogy kiönthette a szívét a szeretteinek? Vajon segített volna, vagy csupán rontott volna a helyzeten, ha bevallotta volna a bátyjának, hogy mindent Gabriel miatt csinált? Azért, mert képtelen volt túltenni magát a halálán.
A kettősre nehezedő csöndet csupán az esőcseppek kopogása és Caleb időszakos megjegyzései törték meg, de bármit is hozott fel érvnek az Alvilági a varázslat végrehajtása ellen, a lány hajthatatlan volt. A férfi pedig úgy döntött, hogy végső soron nem állt jogában eldönteni, a nephil mit volt hajlandó kockára tenni a céljai elérése érdekében és mit nem. Ha számára az élete csupán ennyit jelentett, egy eljátszható ingóságot, akkor a megfelelő árért cserébe, lelkiismeretfurdalás nélkül kész volt megadni a másiknak azt, amire vágyott.
A rituálét akkor kezdték el, amikor a nap a legmagasabban pontról sütött le rájuk, és első lépésként Cecilynek le kellett feküdnie Caleb asztalára, amire a férfi korábban rúnákat rajzolt. A boszorkánymester megkérte a lányt, hogy maradjon mozdulatlan, majd egy-egy mély metszést ejtett az alkarjain. A kivéreztetés egy lassú és kényes folyamat volt. Hosszú nap elé néztek.
⥃
A hibridek gondolatai olyanok voltak, akár egy megakadt lemez. Mind ugyanazt a mantrát ismételgették újra és újra: senki sem maradhatott életben.
Habár nem ez volt az első alkalom, hogy Emily a két Bellefleur testvér oldalán harcolt, még mindig nehezére esett olvasni a mozdulataikból és a gondolataikból egyszerre, főleg egy ekkora tömegben. Ennek ellenére a lánynak mégis sikerült észrevennie, amikor Clémence a földre került és a tehetetlenség félelemmé alakult az ereiben. A fegyvere nélkül, erősítés nélkül, egyszerűen mozdulni sem tudott, amikor az egyik hibrid a teljes testével az övére nehezedett.
Lily habozás nélkül kapott a dobócsillagaiért, majd ugyanilyen gyorsan és simán hajított kettőt a szörnyeteg tarkójába. Ez természetesen nem volt elég ahhoz, hogy elválassza a fejét a teste többi részétől, viszont az ilyen messziről amúgy sem volt lehetséges. A lány csupán fel akarta bőszíteni a szörnyet, hogy rá összpontosítson az alatta kapálózó nephil helyett. Ez pedig elég időt nyert a hátulról érkező Cyrilnek ahhoz, hogy elmetssze a hibrid nyakát. A gyilkos csapás olyan váratlanul érte a szörnyeteget, mint egy nyári zivatar.
Clémence összeszorított fogakkal lökte le magáról a halott hibridet, és már épp félre seperte volna a büszkeségét, hogy megköszönje Lilynek, hogy megmentette az életét, amikor a lány meglátott egy másik bajba jutott Árnyvadászt, és szó nélkül abba az irányba futott.
A csata sokáig húzódott és tucatnyi áldozatot követelt mielőtt a nephilek az utolsó hibridet is megölték volna. Viszont Benedictre senki sem talált rá a birtokon, és ez felettébb aggasztotta az életben maradt harcosokat. Egyikük sem rajongott annak a lehetőségéért, hogy a férfi valahol a színfalak mögött újraépítse a hadseregét.
Végül Will az, aki kiválva a tömegből odalépett az Árnyvadászok vezetőjéhez, és felhívta a férfi figyelmét arra, hogy talán el kellett volna pusztítaniuk a Fekete Könyvet, még mielőtt ez megtörténhetett volna. A férfi nem örült a fiatal fiú véleményének, de a többség egyetértett vele, így kénytelen volt elfogadni azt. Magnus is támogatta az ötletet.
25. fejezet: Beáll a változás
Benedict arcát és karjait vörösre festette a lemészárolt Árnyvadászok vére. A férfi és az általa irányított hibrid katonák egyetlen Tanács tagnak sem kegyelmeztek, függetlenül attól, hogy ki állt készen az életéért harcolni vagy éppen könyörögni érte.
Azok a nephilek azonban, akik rang nélkül éltek a fővárosban, esélyt kaptak arra, hogy behódoljanak a férfinak. Amint Benedict elfoglalta a Konzul helyét a tanácsteremben található emelvényen, hibrideket küldött minden irányba a túlélőkért, majd térdre kényszerítette a szobába hurcoltakat. Lehetőséget adott nekik arra, hogy felesküdjenek a szolgálataira, azonban még így is tucatnyian estek áldozatul az inváziónak a Klávéhoz való hűségük miatt.
⥃
Cecily tompa fejfájással és zsibbadt végtagokkal tért magához a Caleb otthonában kapott szobájában. A férfi ezúttal is görnyedt háttal, a kezét fogva őrizte az álmait, amin a lány nem tudott nem mosolyogni.
Már pusztán a tény, hogy életben volt, azt mondatta a fiatal Herondale-lel, hogy sikeres volt a rituálé, mégsem bírta ki, hogy ne ébressze fel az ágyánál pihenő boszorkánymestert a keresztkérdéseivel. Caleb ásítva nyújtóztatta ki a végtagjait. Elmagyarázta a lánynak, hogy még pihenésre volt szüksége a testének ahhoz, hogy tényleg képes legyen használni a varázserejét. Ezenfelül ismételten felsorolta neki a következményeket, amivel a sikeres rituálé járt, az árat, amit azért fizetett, hogy többé ne legyen nephil. A lány jól láthatóan alig figyelt rá, ezért Caleb hamarabb pontot tett a mondandója végére, mint azt ideális esetben tette volna. Megrázta a fejét, felállt az ágy mellé húzott székről és kisétált Cecily szobájából.
⥃
A parancsra váró tömegben Clémence megkereste Lilyt, és megköszönte a lánynak, hogy megmentette az életét, a fiatal Penhallow ezt azonban csupán egy legyintésre méltatta. A kerekek őrült gyorsasággal forogtak az agyában, a tekintete pedig ide-oda járt, ahogy a kinti sötétben próbált rátalálni arra a fekete kobakra, amit már hetek óta nem láthatott.
Will egy szőke hajú Árnyvadász mellett állt, és bár a válaszlevelek hiánya által keltett kétségek azt mondatták a lánnyal, hogy talán nem kellett volna megzavarnia a párost a beszélgetésben, Lily képtelen volt megállni, hogy odaszaladjon hozzájuk.
Az első szavak, amelyek elhagyták a fiatal nephil ajkait, sértések voltak, számonkérések. Lily ugyanis nem értette, a fiú miért szakította meg vele a kapcsolatot, amint külön Intézetekbe kerültek, amikor az utolsó éjszakájukon megígérte, hogy ez sohasem fog megtörténni. Az Angyalra! Az utolsó együtt töltött napjukon örök hűséget és szerelmet fogadtak egymásnak a barátaik előtt! Hogy volt képes teljesen figyelmen kívül hagyni őt?
A kétségbeesett kiabálást egy heves csók követte. Will pedig ösztönösen közelebb húzta magához a lányt a derekánál fogva. Egy röpke pillanatra minden tökéletesnek tűnt. Amíg Will el nem húzódott a lánytól és a tekintetében izzó, hűvös lángok ki nem mondatták vele, hogy még meg kellett találniuk Benedictet.
Lily bólintva tett egy lépést hátra. Dru összeráncolt homlokkal figyelte a kettőst.
26. fejezet: Érzelmek csatája
A semmiből megjelenő tűzlevél még az egymással egyetérteni képtelen nephilek figyelmét is magára vonta. A feszült csöndet csupán a hűvös szél süvítése törte meg. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy a sereg vezetője megossza velük, mi állt az üzenetben.
A levelet az egyik idrisi Árnyvadász küldte, még mielőtt Benedict hibridjei a tanácsterembe rángatták volna. A Klávéhoz való hűségét a halállal farkasszemet nézve sem tagadó katona beszámolt az Angliába vonult csapatoknak a fővárost ért támadásról, a démontornyok védelmének kijátszásáról és a Tanács tagjainak lemészárlásáról. A levelet olvasó nephil fogcsikorgatva gyűrte össze a vértől maszatos papírlapot.
A nephil sereg vezetője dühtől izzó tekintettel osztotta meg a tragikus hírt az életben maradt harcosokkal, majd két csoportra osztotta a csapatot. Egy apró, mindössze négy főből álló részüket Benedict és a Fekete Könyv után küldte: Willt, Drusillát, Cyrilt és Emilyt, aki az első hibrid támadás alkalmával képes volt a túlvilágra küldeni az eszét vesztett férfit. A többieket pedig, önmagával az élen, a hibridek ellen vezette háborúba.
⥃
Caleb idegesen járt fel és alá a nappalijában. Cecily feje már attól megfájdult, hogy követte őt a tekintetével. Egy kis tál hámozott almával a kezében, a lány felvont szemöldökkel kérdezett rá, hogy mégis mi zaklatta fel ennyire a férfit, akiből hamar kitör a vallomás: aggódott, ugyanis Catarinának már vacsora előtt meg kellett volna érkeznie hozzá. A nő híres volt a pontosságáról, arról nem is beszélve, hogy Caleb szerint sohasem késett volna órákat anélkül, hogy annak az okáról levelet küldött volna a rá várakozó személynek. A fiatal Herondale-nek fogalma sem volt arról, mégis hogyan kellett volna megnyugtatnia a másikat, ennek ellenére igyekezett felhozni olyan eshetőségeket a másik számára, amelyek bár ártalmatlanok voltak, visszatarthatták a nőt attól, hogy időben megérkezzen. A lány végtelennek tűnő listáját hallgatva, Caleb csak még feszültebbé vált. Muszáj volt megkeresnie a kék bőrű boszorkánymestert.
Mire Cecily felfogta, hogy miről beszélt a másik, a nappali közepén nyitott portál becsukódott a férfi mögött. A magára hagyott lány egy grimasszal az arcán csámcsogott a hámozott gyümölcsökön, de amikor kifogyott a savanykás gerezdekből, úgy döntött, hogy ez volt a legjobb alkalom arra, hogy próbára tegye az újonnan szerzett képességeit. Caleb dolgozószobájába lopódzva, habozás nélkül elemelte az Alvilági varázskönyvét, majd megkereste benne a feltámasztó igézetet, amit a legutóbbi alkalommal csak futólag látott, mielőtt a könyv bezárult a kezében és kékre színezte a bőrét. A védő igézet ezúttal nem ártott a számára, mintha a könyv felismerte volna az ereiben csordogáló varázslatot és rezonált volna azzal. Anélkül nyílt ki a keresett oldalon, hogy a lány bármiféle erőfeszítést tett volna a keresésbe.
Cecily képtelen lett volna megmondani, hogy mikor tudatosult benne, hogy sohasem lesz képes végrehajtani a feltámasztó varázslatot. Abban sem volt biztos, hogy mikor kezdett el sírni, vagy mikor tért vissza Caleb az otthonába. Csak azt tudta, hogy az egyik pillanatban még a rituálé részleteit bogarászta, a következőben pedig a boszorkánymester kikapta a kezéből a könyvet és a mellkasához ölelte, hogy lenyugtassa a zokogástól rázkódó testét.
"Képtelen vagyok rá," hangzott a lány szájából; újra és újra. A varázslat ugyanis egy ártatlan életet kívánt a halálból visszahozott lélekért cserébe. "Képtelen vagyok rá.".
27. fejezet: Ha meghal, vele pusztul az összes
Lily összeszorított állkapoccsal nézett farkasszemet a vértől mocskos Benedict Lightwooddal. A jelenet visszahozza a lány számára az emlékeket Gabriel halálának napjáról, a düh és az eltökéltség pedig erőt adott a fiatal Árnyvadásznak ahhoz, hogy ismét szembe szálljon a férfival. Csakhogy Benedict ezúttal a Fekete Könyvnek köszönhetően sokkal erősebb volt, mint bármely másik nephil. Az oldalára állított boszorkánymesterek egyike összekötötte az életerejét a számára hűséget esküdő Árnyvadászokéval, felgyorsítva ezzel a gyógyulását, és lehetővé téve számára, hogy a halott testén használhatatlan rúnákat rajtuk keresztül ismételten használni tudja.
A négyfős csapat vállvetve küzdöttek a férfi és az őt védelmező nephilek ellen, de pár karcolásnál nagyobb sérülést egyikük sem volt képes okozni az ellenségeiknek. Nem tudtak rájönni, hogy mi történt az Árnyvadászokkal, amikor szemmel láthatóan nem változtak hibrid szörnyetegekké: a vérük vörösen hullott a földre, a tekintetük pedig öntudatot tükröztek.
A vesztesnek ígérkező csata akkor fordult pozitív irányba a fiatal Árnyvadászok számára, amikor Dru eltalálta Benedict oldalát a kardjával, és ahelyett, hogy a férfi a térdeire rogyott volna a halálos sérüléstől, két másik nephil vesztett a lendületéből.
Ezt látva csak még égetőbbé vált a rájuk bízott feladat. El kellett pusztítaniuk a könyvet, méghozzá minél hamarabb.
⥃
Miután Cecily zokogása halk szipogássá csendesült, Caleb elhúzódott a fiatal lánytól és elmondta neki, hogy csupán azért jött vissza, mert egy védő varázslatot akart mondani az otthonára, hogy semmi baja ne essen a közelben zajló összecsapás ellenére. Benedict ugyanis bevette Alicantét, a nephilek szövetségesei pedig az életben maradt Árnyvadászokkal az oldalukon épp azon voltak, hogy visszafoglalják a fővárost.
A lány elkerekedett szemekkel hallgatta a boszorkánymester beszámolóját, és abból, ahogy szavakba öntötte a gondolatait, Cecily hamar rájött, hogy kész volt csatlakozni a harchoz. Nem azért, mert a szívén viselte a nephilek sorsát. Nem is azért, mert annyira zavarta volna, ha a jövőben csupán egy karnyújtásnyira élt volna Benedict új főhadiszállásától. Hanem mert Catarina és Magnus is a harcmezőn voltak. Ott akart lenni mellettük, hogy jobb esélyeik legyenek a győzelemre.
A bátyjára és a londoni Intézet lakóira gondolva, Cecily hasonló késztetést érzett, így a nemleges válasz fogalmát lehetőségbe sem véve kijelentette a férfinak, hogy vele együtt fog visszamenni a többiekhez. Caleb számára elég volt egyetlen pillantást vetnie a lányra, hogy tisztában legyen vele: akkor is követte volna, ha a házába zárta volna. Éppen ezért nem húzta az idejüket felesleges ellenkezéssel. Megfogta a lány kezét, portált nyitott, és átlépett vele a kéken izzó kapun.
Amikor megérkeztek a tanácsterembe, Cecily torka összeszorult a látványtól, ami a szemük elé tárult. Lily a földön feküdt, eszméletlenül vagy holtan. Benedict egy kést tartott a kezében, készen arra, hogy elmetssze Will torkát, ahogy azt a saját fia elleni harc során is tette. Egy szőke hajú lány két nála magasabb és izmosabb férfi ellen küzdött, míg egy másik, ismeretlen Árnyvadász Lily nevét kiáltva a lány felé futott, hogy elhúzza a testét egy vérre szomjazó nephil kardja elől.
Gabriel mozdulatlan testének emléke megmérgezte a fiatal Herondale elméjét. Cecily önmagából kikelve emelte a mellkasa elé a karjait, a terem ablakai pedig szilánkosra törtek a testéből kiszakadó, nyers és irányíthatatlan erőtől. A lány anélkül, hogy akárcsak egy lépést is közelebb lépett volna Benedicthez, két kézzel kényszerítette a földre a férfit. Senki sem értette, mi történt. Caleb maga sem tudta volna megmagyarázni, honnan volt ennyi ereje ilyen hamar a lánynak. így a boszorkánymester ahelyett, hogy válaszokat keresett volna, a cselekedeteivel segítette a fiatal lányt. Amikor Cecily megszédült, támaszt nyújtott a számára. A kezét a kezébe véve segített neki kontrollálni a mágiát, ami dühvel és kétségbeeséssel keveredve szétfeszítette belülről.
28. fejezet: Mágia, ami az éjszakával született
Cecily a térdeire esve igyekezett levegőhöz jutni. A tüdejét, az ereit, az izmait; az egész testét láthatatlan lángnyelvek nyaldosták. Mégsem kért az őt támogató boszorkánymester segítségéből. Most nem lehetett az egészsége a prioritás, amikor Benedict mindössze egy karnyújtásnyira volt tőlük. A férfi nem értett egyet a fiatal Herondale fontossági sorrendjével, de eleget tett a kívánságának. Egy mély, rosszalló lélegzetvételt követően ellépett mellőle és az erejével a falnak szegezte a halálból visszahozott nephilt.
Caleb egy varázsige segítségével őszinteségre kényszerítette a férfit, és kiszedte belőle, merre rejtegette a Fekete Könyvet, hiszen az szemmel láthatóan nem volt a birtokában. A nephil válaszai először zavarosak voltak, így hosszú percekbe telt, mire sikerült összezavarni a férfit annyira, hogy konkrét tényeket közöljön ahelyett, hogy egy elégedett mosollyal az arcán folyton azt ismételgette volna, hogy az esetek többségében a könyv a leghűségesebb boszorkánymesterénél volt, vagy hogy ezúttal is az Alviláginak adta utoljára, aki azonban már elhagyta a nephil fővárost.
Caleb egy portált nyitott a Pangborn birtokra, Dru és Cyril pedig azonnal elindultak a könyvért, amit Benedict boszorkánymesterének minden alkalommal vissza kellett vinnie a második emeleti dolgozószobában elrejtett széfbe. A férfi ezután küldött egy tűzlevelet Magnusnak a Fekete Könyv pontos helyéről, egy két-három soros beszámolóval egyetemben. A macska szemű Alvilági pillanatokkal azelőtt érkezett meg az elfeledett birtokra, hogy a két Árnyvadász rátette volna a kezét a varázskönyvre. Habár évszázadokkal ezelőtt túl önző és ambiciózus volt ahhoz, hogy megtegye, Magnus ezúttal egy másodpercet sem habozott mielőtt elpusztította volna a jövő nemzedékeire hagyott örökségüket.
⥃
A Benedict mellkasából kiszakadó, szürkés lila fény olyan erős volt, hogy a teremben tartózkodóknak muszáj volt eltakarniuk a szemeiket, még ha nem is akartak esélyt adni ezzel a férfinak arra, hogy ismételten megszökjön előlük.
Cecily erőtlen lábakon sétált közelebb a kis csapathoz: az eszméletét visszanyert, de lábra állni képtelen Lilyhez, a Benedicttől egy lépésnyire elégedetlenkedő Willhez és a kettejük között káromkodó boszorkánymesterhez. Habár a lány még sohasem ölt hibrideken kívül más szörnyetegeket - hiszen alig egy fél éve volt, hogy elszökött a szüleitől, és csatlakozott a londoni Intézet lakóihoz -, amikor az ujjai rászorítottak arra a kardra, amit az egyik meggyilkolt Árnyvadász teste mellett talált, tudta, hogy képes lesz megtenni, amit meg kellett tennie. Ennyivel tartozott Gabrielnek.
Benedict vére meleg volt és ragacsos, amikor ráfolyt a lány kezére, míg a férfi fájdalmas halálhörgése visszhangot vert Cecily elméjében miután a fegyver ismételten a földre hullott. Meghalt. Benedict Lightwood, a hibridek, a Fekete Könyv... egyik sem volt többé.
29. fejezet: Egy elmegy, egy marad
A Benedict esküje alól felszabadított katonák, a hibridek elleni csatában megsebesült nephilek és az Árnyvadászok Alvilági szövetségesei mind a romos tanácsteremben várták, hogy valaki elő lépjen a tömegből, és megmondja, hogyan tovább. Csakhogy a Tanács nélkül, a vezetők nélkül, senki sem tudta, kinek állt jogában megtenni mindezt. A káosz lassan, de biztosan lett úrrá a tömegen.
A terem egyik távoli sarkában Will dühösen kérte számon a húgát, hogy mégis mit képzelt, amikor önként csatába indult a hibridek ellen, amikor már korábban is megmondta neki, hogy nem volt elég erős ehhez. Cecily erre csupán annyit felelt, hogy nélküle Will már rég nem is lett volna életben, és hogy kettejük közül ő volt az, aki megölte Benecidtet. A két Herondale vitája minden szóváltással egyre hevesebbé vált, míg végül Will teljesen kiakadt azon, hogy a húga többé már nem volt Árnyvadász, és hogy az ereiben angyalvér helyett démoni vér csordogált. Nem is beszélve arról, hogy szánt szándékkal tette magával mindezt. "Egyetlen egy hónapra hagylak magadra, és nézd meg mit tettél!"
Lily igyekezett lenyugtatni a forrófejű testvérpárt, még mielőtt bármelyikük olyat mondhatott volna a másiknak, amit örök életére megbánt volna, de Willt képtelenség volt kirángatni a gondolataiból. Gyűlölte, hogy Cecily Alvilági lett, hogy nem volt mellette, hogy mindezt megakadályozza, hogy elkövette azt a hibát, hogy olyan emberekre bízta, akik nem figyeltek oda rá. Ismét, akárcsak Jem halálakor, önmagát hibáztatta mindenért, és Lily tisztában volt bele, hogy ha szavakba öntötte volna, hogy nem volt igaza, a fiú még magasabbra emelte volna a falait. Nem tudta volna elviselni, hogy a lány az ametiszt nyaklánc miatt pontosan tudta, hogy milyen instabil volt legbelül.
Will anélkül sétált el a lányoktól, hogy elköszönt volna tőlük. Anélkül, hogy bocsánatot kért volna. Anélkül, hogy belegondolt volna a következményekbe és abba, milyen érzéseket keltett az elutasító reakciója a húgában. Lily az alsó ajkába harapva próbált erős maradni Cecily kedvéért, de a tény, hogy egy hónapnyi rádiócsend után a fiú ilyen könnyen elsétált tőlük, őt is megrázta. Szerette még őt egyáltalán? Jem elvesztése után ugyanaz az ember volt még egyáltalán?
Lily a karjaiba húzta a fiatal lányt, és megígérte neki, hogy amint lenyugodott a testvére, beszélni fog vele. Azt is Cecily lelkére kötötte, hogy írjon neki nyugodtan, mert bár még hosszú hónapok vártak rá a párizsi Intézetben, ez nem jelentette azt, hogy többé nem volt az élete része. A lány a könnyeivel küszködve ígérte meg, hogy így fog tenni, majd hagyta, hogy Lily csatlakozzon a rá várakozó, francia Árnyvadászokhoz.
Időközben Adrien a pódiumon állva magára vállalta a rend visszaállításának a feladatát. Megköszönte a szövetségeseiknek a segítségüket, és lerótta a tiszteletét az elhunyt katonák áldozata előtt.
Caleb és Cecily nem várták meg, hogy a férfi a mondandója végére érjen. Kisétáltak a tanácsteremből, és egy portálon keresztül hazamentek a boszorkánymester birtokára. Will kirohanását hallva, a rituálé következményeit elfogadva, Cecily megkérte a férfit, hogy egy ideig hadd maradhasson vele. Caleb ezúttal sem volt képes nemet mondani a lánynak.
Epilógus
Egy hónappal Benedict halála után Lily, Clémence és Cyril démonvadászaton voltak a város északi felén. A francia lány arról kérdezgette a fiatal Penhallowt, hogy az őrjáratuk előtt ezúttal sikerült-e beszélnie Will-lel, de a lány erre csupán egy lemondó fejcsóválással felelt. Miután Will hátat fordított nekik a tanácsteremben, Emily megpróbálta megkeresni, de a szőke Árnyvadász lány, akivel korábban látta, azt mondta, hogy a fiú addig idegesítette Magnust, amíg idő előtt vissza nem küldte New York-ba. Akárcsak korábban, a hibridek elleni második csata előtt, a lány tűzlevelei válasz nélkül maradtak. Habár az év elején örök hűséget és szerelmet esküdtek egymásnak, az ujjára húzott, vékony ezüst ékszerre nézve a lány semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy semmit sem tudott a fiúról. Semmit, csak hogy időre volt szüksége, és elutasította annak a gondolatát, hogy megossza vele az érzéseit, a fájdalmát, a dühét, a bánatát.
Clémence egy fanyar grimasszal tett pontot a beszélgetésük végére, amikor a hármas egy hangos sikolyra lett figyelmes. Lily ereiben megfagyott a vér, amikor felismerte a barátnője kétségbeesett hangját.
A sikátorban, ahova beszorították az áldozataikat, két vérfarkas nézett farkasszemet Chloéval és Lily ex barátjával, Pierre-rel. Cyril majdnem eltalálta az egyik nyílvesszőjével a vörös hajú lányt, aki elkerekedett szemekkel és gyökeret vert lábakkal figyelte az eseményeket. Az Alvilágiaknak sikerült elmenekülniük, de előtte még megbizonyosodtak róla, hogy a nephilek tisztában voltak vele: Marcel az üdvözletét küldte mindazoknak, akik nem hódoltak be az egyezménynek, ami a klánja és a helyi Árnyvadászok között már évtizedek óta fenntartotta a békét.
Lily azonnal az Alvilágiak után akart szaladni, de akkor meghallotta Pierre fájdalmas nyöszörgését. A fiú a hasát ölelve vergődött a földön. A vére átitatta a felsőjét. A szemei elszíneződtek, ahogy a tekintete találkozott az Árnyvadászéval. Megharapták. A teste pedig már el is kezdte az átváltozást.
A helyi vámpírok vezetőjének üzenete tiszta volt és világos: vagy behódoltak az akaratának, vagy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy azt kívánják, bárcsak sohase fordultak volna ellene a saját városában.
